A tengerimalacok társas lények, vad őseik a megfigyelések alapján 4-30 (leggyakrabban 5-10) egyedből álló csoportokban élnek. A nagyobb létszámú közösségekben több hím is található, egy-egy hím köré 6-8 nőstény csoportosul. Ritkábban előfordulnak a csapatokban alárendelt hímek is, akik nem szaporodnak.
Domesztikált körülmények között több hím együtt tartása nőstényekkel határozottan kerülendő, esetleg akkor próbálkozhatunk meg vele, ha valóban óriási, 15-20 négyzetméternyi helyet tudunk számukra biztosítani, de ez meglehetősen ritkán életszerű szituáció, s amúgy sem érdemes játszani a tűzzel.
Peru vidéki területein az élelmiszerként tartott tengerimalacokat tipikusan kb. 20 fős csoportokban helyezik el, amiben két hím van, s egy egész melléképület az övék.
Társadalmuk szigorú hierarchia szerint épül fel, minden egyednek saját helye van, az egyes állatok pozíciói pedig változhatnak az erőviszonyok függvényében.
Mivel zsákmányállatok, a háziasítás ellenére is hajlamosak könnyen megijedni, s biztonságérzetükhöz elengedhetetlen a menekedékek (házak, bújók) megléte, ahová bármikor eliszkolhatnak.
Az egyes példányok jelentős mértékben különbözhetnek, de kezdetben általában tartanak az embertől, s bizalmukat kitartó munkával, nagy adag türelemmel kell kiérdemelni. A frissen beszerzett malacok gyakran napokig nem merészkednek elő (legalábbis, ha nézzük őket, de ha tiszta a terep, kijárnak enni), s ha nehezebb eseteket fogunk ki, akár hónapokba is telhet, mire nem futnak el a közeledésünkre.
A legtöbbjük azért néhány hét után rendszerint már sokat szelidül, s ha rendszeresen foglalkozunk velük, megszoknak bennünket. A szelidítéshez többnyire a gyomrukon át vezet az út: egészséges finomságokat bevetve nagy mértékben növelhető a gazdi népszerűsége köreikben.
Bár tényleg szinte mindenre van példa, a tengerimalacok nagy átlagban nem okvetlenül ragaszkodnak hozzá, hogy nyúzzuk őket. Emiatt elsősorban nem kisgyerekeknek ajánlott házikedvencek. Noha a háziasítás során szinte teljesen leszoktak a harapásról, ha fájdalom éri őket, nem félnek belemarni az emberbe.
Ha biztosak akarunk benne lenni, hogy az állatunknak valóban nincs ellenére a dögönyözés, ajánlott olyan helyzetet teremteni, ahol a tengerimalac döntheti el, oda akar-e jönni hozzánk. Például egy kifutóban közéjük ülve.
Hangok
A tengerimalacok változatos vokalizációs képességekkel bírnak. Nyelvük öröklött tulajdonság, a kézzel nevelt árvák is ösztönösen használják.
Listánk a leggyakrabban előforduló hangokat és legvalószínűbb értelmezésüket tartalmazza:
- a malac visít: a legtipikusabb vokalizáció, (többnyire étellel kapcsolatos) izgatottsághoz kapcsolódik, zacskózörgésre, etetéssel járó zajokra reflexszerűen jelentkezik. Nem emberrel folytatott interakcióban félelmet, magányt, kétségbeesést is kifejez, a visítással az elveszett állat megpróbálja felhívni magára a figyelmet. A kisebb nyikkanásos visítások fájdalom hatására (pl. a társa belecsíp) jelentkezhetnek.
- „dorombol”, dörmög: halk, ütemes, mély hang, rendszerint elégedettségre utal, szerencsés esetben a simogatás is kiválthatja. Nem összetévesztendő azzal a rövid, „berregő” hanggal, ami sokkalta inkább nemtetszést jelez, tipikusan pl. a hátsó felük piszkálásakor.
- fogat csattogtat: a malac komolyan fenyeget, ehhez gyakran ínyét is felhúzza, s megmutatja fogait. Összetűzések előjele is lehet, de gyakrabb, hogy csak mint figyelmeztetést vetik be.
- a malac berreg: az udvarlás vagy a domináns viselkedés hangja, gyakorta társul fenékriszával is. A nőstények ivarzását nagy biztonsággal jelzi, ha ezt a hangot hallatják.
- a malac „nyikorog”: kellemetlen, nyöszörgő hang, valamiféle nemtetszést vagy diszkomfortot jelez, ha simogatás váltja ki, érdemes abbahagyni, amit épp csinálunk.
- a malac csipog: madárcsipogáshoz hasonló, kifejezetten nem kellemes hang, különös tekintettel arra, hogy általában az éjszaka közepén hajlamosak produkálni. Oka tisztázatlan, szerencsére a háziasítás során javarészt kiveszett belőlük, a tengerimalacok túlnyomó többsége soha nem használja. Ha nekünk sikerül belenyúlni a tutiba, emlékezetes élmény lesz.
Mozdulatok, viselkedésformák
Ezek sem tanult tulajdonságok, minden tengerimalac sajátjai:
- a malac a fenekét billegteti, miközben általában berregő hangot is kiad: a hímek rendszerint így udvarolnak illetve nemtől függetlenül dominanciát próbálnak meg ezzel kifejezni,
- a malac rámászik a másikra, meghágja: a hímek, ha nősténnyel teszik, szaporodni próbálnak, ha nőstény csinálja vagy hímek egymás között, úgy ezzel is egymás dominálására tesznek kísérletet,
- a malac „bepucsít”, ún. lordózisos pózt vesz fel: nőstények csinálják, amikor készen állnak a hím (szexuális) fogadására, ritkábban hím jelenléte nélkül is megteszik,
- malacok egymással szemben helyet foglalva emelgetik a fejüket: a dominanciaharc egy abszolút békés formája, a domináns egyed orra lesz magasabban,
- a tengerimalac (főleg nőstény) levizeli a másikat: általában a nem kívánt udvarló elutasítását oldják meg eképp, de bármilyen csetepaté során hatékony fegyver lehet,
- popcornozás: a tengerimalacok (főleg a kölykök, de idősebb korban is előfordul) játékból, jókedvükben vagy valami túl erős inger hatására feldobják magukat a levegőbe, majd ott elfordulnak,
- a malac az ínyét felhúzva a fogait mutogatja: nemtől függetlenül fenyegető szándékot fejez ki,
- a malac egy társa fülét nyalogatja: általában a szociális összetartást erősíti, s egymás megnyugtatására is szolgál.
A tengerimalacok illatanyagokat is használnak egymással való kommunikációjuk során. Feromonok segítik az újszülötteket az emlő megtalálásában, az anyákat a szoptatás megfelelő időben való abbahagyásában vagy épp a hímeket a nőstény ivarzásának felfedezésében.
Hierarchia és társas viselkedés
Minden tengerimalac-közösség, legyen a tagjainak száma kettő vagy 10, hierarchikus felépítésű. A közösséget a domináns tengerimalac vezeti, szabályozza, pozíciójánál fogva gyakorlatilag bármit megtehet.
A többi tengerimalac utána következik a rangsorban, egymáshoz képest alá-fölérendeltségi viszonyban léteznek.
A hímeket jellemzően párban, a nőstényeket párban vagy nagyobb csoportokban tartjuk, utóbbiak mellé egy (ivartalanított) hím is elhelyezhető.
Nagyobb létszámnál, amikor két malac nem egyezik, rendszerint a domináns egyed lép közbe, bár a kisebb konfliktusok nem mindig ütik meg az ingerküszöbét.
A jól társított csapatokban kevés a probléma, de óhatatlanul előfordulnak összezörrenések. A hímek kamaszkorban, a nőstények pedig a nagyjából kéthetente bekövetkező ivarzásaik alkalmával érzik leginkább úgy, hogy javíthatnak a saját pozícióikon, de az ezzel járó feszültségek rendszerint gyorsan rendeződnek, fizikai erő bevetése nélkül vagy egy kisebb kergetőzés árán.
A domináns állatok, ha helyzetük szilárd, rendszerint egy fejbiccentéssel képesek intézkedni, tettlegesség alkalmazására elvétve kerül sor.
Nagy mértékben csökkenti a malacok frusztrációját és így a lehetséges viták lehetőségét, ha az életterük nagy és ingergazdagon van berendezve.
Ha esetleg mégis verekedésre kerülne sor, figyeljünk oda, s próbáljuk elkerülni, hogy sérülés legyen a vége. Ennek esélye nőstények között nagyon csekély, de kergetőzés és odakapás előfordulhat.
Hímeknél komolyabb baj is történhet, különösen, ha a harc nőstényekért folyik.
Amennyiben azt látjuk, hogy a dominanciaharc gyorsan, sérülés nélkül lezajlik, a nyertes pedig dolga végeztével nem piszkálja a másikat, nyugodtak lehetünk.
Ha serülés történne, a malacokat szét kell választani.
Bizonyos élethelyzetek is okozhatják a csapat addigi rendjének megbomlását. Ilyen lehet, ha az egyik malac vemhes, ha új állattal bővül a létszám, vagy ha valamelyikük egészsége leromlik – a rangsorban alatta állók ezt megpróbálhatják kihasználni.
Az egyes egyedek természete különböző. Akadnak dominánsabbak, ők nehezen viselik, ha nem ők állnak az élen, s adandó alkalommal igyekeznek ezen változtatni. Ezzel szemben a szubmisszív állatokat lényegesen kevésbé frusztrálja ez a szituáció, s egészen ritkán próbálnak meg az élre kerülni.
Az egyes tengerimalacok természetére vezethető vissza, hogy a fizikai fölény nagyon gyakran nem vagy csak csekély szerepet játszik a hierarchiában, s esetenként egy 700 grammos nőstény magasabb pozíciót tölt be, mint egy 1300 grammos.
A malacok jól szocializáltak nagyobb közösségekben lesznek, természetes társas viselkedésük igazán ekkor tör felszínre. Ha módunkban áll, tartsunk legalább 4-5 malacot.